Modern életünk döntések százait követeli tőlünk nap mint nap. A helyzet csak rosszabb, ha felelős pozícióban, vezetőként kell helytállnunk. De vajon mi az a döntési mennyiség, ahol agyunk elér képességei határára? És ami még fontosabb: hol van az a határ, ahol döntéseink színvonala romlani kezd? Ha úgy érzed, hogy Te is döntési fáradtságban szenvedsz, pihenj le egy kicsit és cikkünk nyugtató sora mellett ismerd meg a lehetséges megoldásokat.
Tartalom
“A probléma: a döntés”
Hogy Neo örök érvényű mondatát idézzük, minden galiba forrása az emberi döntés. A közgazdaságtan egykor volt, túlságosan tökéletes világképet remélő modelljeiben a döntés racionális dolog: számszerűsíthető és mindig a számítás hideg talaján gyökerezik. Ennek sok gondolkodó egykor evolúciós hátteret is kerített: azok a lények maradtak fenn és fejlődhettek tovább, amik a legjobb döntéseket hozták.
Ma már tudjuk, hogy utóbbi érvelés éppen a racionalitás ellentéte: az intuíció és az ösztön gyors döntési helyzetekben (amikor a gazella megérzi az oroszlán szagát) sokkal fontosabb, mert sebességet és így időt nyerünk vele. Az élettapasztalat, mely sokszor látens módon van jelen, és reflexekben manifesztálódik, az életet és a sikert jelentheti kritikus helyzetekben, annak ellenére, hogy szembe megy a közgazdaságtani racionalitással.
Hogy csak egy példát mondjunk: Barry Schwartz könyvében, A választás paradoxonában nagyszerűen bemutatja, hogy vannak maximalizáló és vannak elégedettségre törekvő emberek. Előbbiek az összes lehetséges opciót megpróbálják figyelembe venni egy döntés előtt (őket hívja a marketing elemzőknek), utóbbiak azonban “csak” az első kielégítő opcióig jutnak. Ha az erőforrásaink végtelenek (időben és energiában sincsen hiány), akkor megéri maximalizálónak lenni, a valóság azonban nem ilyen. Az elégedettségre törekvők valójában hatékonyabbak és boldogabbak is. De miért?
A döntés nincs ingyen
A mindennapokban minden döntésünknek ára van. Legyen szó családról, karrierről, hobbiról vagy cégvezetésről, a döntésnek költségei vannak. Itt most nem a következményekre gondolunk – egy meghozott döntés utóéletén már felesleges rágódni -, hanem arra, hogy mire a döntés megszületik, már rengeteg időt és energiát áldoztunk rá.
Ha éppen fogyókúrában vagy, jó hír lesz számodra, hogy agyműködésünk is kalóriákat éget, mégpedig annál többet, minél erősebben gondolkodunk valamin. A gondolkodás lehet elvont vagy gyakorlati, utóbbiak jellemzően döntések. Sőt: az agy általában véve tízszer annyi tápanyagot használ fel, mint testünk bármely más szerve. Agyműködésünknek ezért igen konkrét költségei vannak, ráadásul az agy éppen úgy el tud fáradni, mint egy izomszövet.
Ezzel nem is lenne gond, ha mindig minden helyzetben lenne időnk és energiánk a legtökéletesebb döntést hozni. Vezetőként azonban ez képtelenség: versenyképességünk látja kárát annak, ha túl sokáig tépelődünk egy-egy kérdésen. Az üzleti élet kegyetlen valósága a megmondhatója annak, hogy egy kevésbé jó, de gyors döntés sokszor többet ér, mint egy kimunkált, de elkésett válasz. Jobb aktuálisnak lenni, mint tökéletesnek.
Ráadásul a modern világ sem segít nekünk túl sokat: egyre több és több döntés elé állít minket. Közhely, de az emberi agy a szavannák vadászó-gyűjtögető életmódjának sok generációs kemencéjében született, ahol a napi életvitel limitált mennyiségű döntés elé állította.
Az azóta eltelt évezredekben az ember feladatai azonban nem csak mennyiségben, de minőségben is megváltoztak: egy átlagos ember ma már nem csak a törzsön belül, de társadalmi, családi és vállalati környezetben is szereplő, és mindenhol sokkal több és sokkal bonyolultabb döntéseket várnak tőle. Egész pontosan olyan sokat, hogy lehetetlen mindegyiket meghozni.
Mit tesz döntéstúlcsordulás esetén az emberi agy?
Leblokkol. Amint túlterhelünk egy számítógépet, lefagy és újraindul. Az okosabb rendszerek ráadásul csökkentett módban teszik ezt, hogy ne történhessen meg újra, hogy a túl sok input miatt ismét leállnak.
A legtöbb ember ugyanígy viselkedik. Például ha túl van egy kiégésen (erről korábbi cikkünkben olvashattál már), legtöbb esetben a munkába való visszatérés után az alapoktól építi újra magát, azaz elkezd a legfontosabb dolgokkal foglalkozni, és figyelmen kívül hagyja azokat a döntési helyzeteket, amik nem kritikusak. Így például eldönti, hogy kiket kell felvenni a céghez, de nem megy el fodrászhoz, mert utóbbi egyszerűen nem létkérdés.
Mit eredményez a tartós döntéskényszer?
Agyunk nagyon rugalmas szerkezet: alkalmazkodik szinte minden helyzethez, ami nem okoz kifejezett érzékszervi vagy mentális sérülést. A modern világ nagyon jól egyensúlyoz ennek küszöbén: vezetőként vagy beosztottként is éppen csak addig (de addig feltétlenül) terhel, amíg még képesek vagyunk kielégítő minőségű döntéseket hozni.
Ezen a vékony határmezsgyén azonban romlik a teljesítményünk, ha tartósan működnünk kell rajta. Amellett ugyanis, hogy mennyi döntést tudunk meghozni, van annak is limitje, hogy milyen minőségben vagyunk erre képesek. Ha döntéseink átlagos színvonala a leterheltségünk miatt romlik, akkor döntési fáradtságról beszélünk.
A döntési fáradtság tünetei
Önmagában az, hogy milyen döntéseink átlagos színvonala, nem mond semmit, hiszen a döntési fáradtság – a legtöbb mentális állapothoz hasonlóan – egy skála, aminek van nagyon enyhe és szélsőségesen súlyos szintje is. Az átmenetek sem egyik napról a másikra történnek, így sokszor nem vesszük észre, hogy akár a magánéletben, akár a munkában (de inkább mindkettőben egyszerre) folyamatosan egyre rosszabb döntéseket hozunk.
Mivel a döntési fáradtság a fentiek miatt nagyobb időskálákon értelmezhető jól, az alábbiakat érdemes figyelembe venni:
- mennyire sikeresek a döntéseink objektív mércével?
- mennyire elégedett a környezetünk a döntéseinkkel?
- milyen gyorsan tudunk döntéseket hozni?
- mennyire érezzük nehéznek a döntéseink meghozatalát?
- mi magunk mennyire vagyunk elégedettek és/vagy nyugodtak egy döntésünk után?
Minél több kérdésre tudunk megelégedéssel válaszolni, annál kisebb a döntési fáradtságunk. Intő jel lehet azonban, ha a fentiek bármelyikére “rossz” vagy “lassú” válaszunk van, vagy ha nem tudjuk eldönteni a választ. Utóbbi – azt hiszem, egyetértünk benne – a döntési fáradtság egyik egészen biztos és pillanatszerű jele.
Mit tehetünk, ha döntési fáradtságban szenvedünk?
Kezdjük azzal, hogy mit ne tegyünk. A döntési hatékonyságot első pillantásra vagy plusz időkeret vagy plusz agykapacitás “bérlésével” tehetjük hatékonyabbá, azonban ezek egyike sem működik hosszú távon. Időt csak a családtól, barátoktól vagy szabadidőből vehetünk el, ez pedig nem fenntartható. Agykapacitást csak serkentők segítségével nyerhetünk, amik 100% feletti teljesítményt ígérnek, azonban középtávon csak gyorsítják a teljes kimerülést.
Az igazság ezért a második pillantás után következik: a megoldás a meglévő keretek jobb felosztása. Covey klasszikusa itt is segít nekünk. Mi sürgős és mi fontos?
A fenti táblázatot képzeld el kisebb és nagyobb kövek halmazaként. A napi döntési kapacitásod pedig egy vödör, amiről egyet tudsz biztosan: nem fér bele minden köved. Ahhoz, hogy a legoptimálisabb módon dönthess és mégse fáradj el, a legnagyobb kövekkel kezdd a vödör megtöltését: ezek a fontos, de nem sürgős feladatok, vagyis a stratégiai jellegű dolgok. Utána jönnek a fontos és sürgős teendők (ezek a napi tűzoltás feladatai), majd a sürgős, de nem fontos, végül a nem is sürgős és nem is fontos feladatok.
Mi lesz azzal, ami kimarad?
Arról nem fogsz tudni dönteni. Ha megpróbálsz minden követ a vödörbe nyomni, egy ideig bírja annak fala, majd eltörik. Ez a te esetedben az egyre nagyobb feszültséget, majd a kiégést jelenti.
Ha úgy érzed, hogy túl sok kérdésben nem tudtál dönteni annak ellenére, hogy jól osztottad fel a teendőid sürgős-fontos mátrixát, akkor valószínűleg itt az ideje annak, hogy bizonyos feladatokat átadj másoknak, azaz delegálj. De hogy hogyan tudsz igazán jól delegálni, arról egy másik cikkünkben olvashatsz részletesebben…
