Több évtizede az egyéni fejlődés, vizsgálat és hatékonyságmérés egyik eszköze a Johari-ablak, mely egyszerűsége és eleganciája miatt a mai napig része a coachok, mentorok és fejlesztő szakemberek eszköztárának. Most megvizsgáljuk, hogyan működik és miben segíthet neked, ha produktívabbá szeretné válni.
Tartalom
A Johari-ablak a tudománytörténet egyik kivételesen igazságos névadása: egyik kitalálója sem maradt ki belőle, hiszen Joseph Luft és Harry Ingham keresztneveinek összevonásából született meg az elnevezés. Talán nem is gondolnád, de eredetileg 1955-ben publikálták, azaz már 70. évén is túl van, ennek ellenére széles körben használják a mai napig. De miben tud neked segíteni?
Az információ hatalom
A Johari-módszer tulajdonképpen egy információs modell, melynek két alaptétele, hogy
- a másokkal való hatékony együttműködés feltétele a bizalom, aminek alapköve az információk megosztása saját magadról, a másik pedig
- az információ két irányú közlekedése: nem csak te kommunikálsz, de figyelsz a visszajelzésekre is, amiket a környezetedtől kapsz.
Információs modellnek tekintik már csak azért is, mert arra épül, hogy milyen ismereteink vannak magunkról, mit tudnak mások rólunk, illetve mi az, ami ismeretlen előttünk és/vagy mások előtt. Ezeket az absztrakt tudásokat egy mátrixba rendezi, amit nemsokára részletesen is bemutatunk.
A fentiek miatt az önismeret mellett fejlesztheti a kommunikációt, a csoportban történő munka hatékonyságát, valamint a munka világán túl a személyes boldogság növeléséhez is hozzájárulhat.
Kilátás a Johari-ablakon át
A Johari módszernek azért lett “ablak” a kísérő neve, mert hasonlít egy ablaktáblához. Négy mezője az önismeret és a mások által rólunk alkotott kép alapján épül fel aszerint, hogy mi az, amit mi és mások ismernek belőlünk.
az “én” számára | |||
I S M E R T | I S M E R E T L E N | ||
mások számára | I S M E R T | ARÉNA | VAK |
I S M E R E T L E N | ZÁRT | SÖTÉT | |
Arána: a mindennapok küzdőtere
Az aréna a vizsgálatnak az a területe, amit mind az egyén, mind pedig a környezete ismer. Nevezhetjük nyilvános résznek is, és olyan egyszerű tulajdonságok sorolódnak ide, mint a név, a nem, a pozíció, a szakterület, illetve nyilvános politikai, vallási, családi és egyéb kötődések, nyíltan hangoztatott világnézeti és más vélemények.
Az aréna nagyban konstruálható: minél jobb az önkontrollunk és önismeretünk, illetve minél szorosabb kapcsolatban állnak a mentális térképeink (attitüdjeink) a valósággal, annál jobb az esélyünk arra, hogy pozitív képet alakítsunk ki önmagunkról, illetve változtassunk a negatív beállítódásainkon. Általában azt mondják, hogy azok a személyek tudnak hosszú távon is sikeresek és hatékonyan lenni, akiknek aréna területe a többihez képest nagyobb.
A Covey-féle megközelítésben az aréna lehet a proaktivitás vagy a befolyásolási kör megfelelője is: olyan területek helye, amikre hatással lehetünk, és amik aktívan visszahatnak ránk. Egy proaktív ember aréna területe valószínűleg sokkal nagyobb, mint egy reaktívé.
Zárt: személyes világunk és titkaink
A zárt terület az arénával szemben az a szekció, amit csak az egyén ismer jól, de nem mutatja meg a külvilág számára. Nevezik rejtett énnek is. Nem feltétlenül negatív szándékkal van eltitkolva: a társadalmi érintkezéseket nagyban olajozza, hogy tudjuk kontrollálni a kimondott gondolatokat (például szerződést kötünk olyan partnerrel is, aki mondjuk külsőre nem attraktív a számunkra – ezt a véleményünket nem kötjük az orrára).
Életünknek, személyiségünknek sok része azért kerül a zárt szekcióba, mert társadalmi, politikai vagy vallási okokból nem mondhatjuk ki őket. Szexuális identitásunk, politikai nézeteink vagy vallási meggyőződésünk énünk legmélyebb részében gyökerezik, de a tudatos agy belátja, hogy ezek hátrányt okozhatnak a mindennapokban, így rejtve tartja őket.
Tény azonban, hogy ha túl sok dolog kerül a zárt részbe, akkor könnyen meghasonulhatunk önmagunkkal, hiszen nagyon nagy lesz a szakadék a napi szinten “mutatott” arána, és a valóság, azaz a zárt terület között. Ezt a feszültséget egyetlen ember sem tudja hosszabb távon következmények nélkül elviselni.
Vak: a veszélyzóna
A vak zóna nevezhető veszélyzónának vagy a valósággal való konfrontáció területének is. Itt találhatóak mindazok a dolgok, amiket mások tudnak rólunk, de mi nem vagyunk tudatukban. Jellemzően ez a rólunk környezetünkben kialakult képet jelenti, amit bizonyos okokból mi nem ismerünk (nem osztanak meg velünk vagy nem érdekel minket).
Akinek nagy a vak zónája, az vagy hiányos kapcsolatban van a valósággal (mentális térképei nagyban eltérnek a reális helyzetétől, például fontosnak gondolja magát a munkahelyén akkor, amikor valójában jelentéktelen és pótolható), vagy pozíciójából adódóan nem jut reális visszajelzésekhez. Autokratikus elvekre épülő rendszerekben a vezetők gyakran el vannak szigetelve a róluk kialakult igazi képtől és vélekedéstől, mert alárendeltjeik félnek annak következményeitől, hogy visszajelzéseket adjanak.
Személyiségzavarok is vezethetnek a vak zóna kiszélesedéséhez. A nárcisztikus személyiségek például úgy szervezik az életüket, hogy a körülöttük lévők számára fontosak, jelentősek, mérvadóak legyenek (ebben a hitben élnek), majd amikor nem kapják meg az ehhez szerintük járó figyelmet, konfliktusba kerülnek.
Sötét: amit senki sem ismer
A sötét zóna többnyire megközelíthetetlen terület mind az egyén, mind pedig a környezete számára. Sok kutató szerint valójában az emberi agy működésének jelentős területe a sötét zóna, amit néha a tudatalattival állítanak párhuzamba.
A sötét zóna általában azért ismeretlen mások számára, mert az emberi viselkedés nem predesztinálható tökéletes pontossággal (még az adott egyén sem tud hibátlanul reflektálni önmagára), illetve sokszor kerülünk ismeretlen, új vagy szélsőséges helyzetbe, ahol még nincsenek kialakult rutinjaink vagy viselkedésmintáink. Jó példa lehet erre egy baleset, mely hirtelen következik be, és mind saját magunk, mind pedig a környezetünk számára csak az adott pillanatban derül ki, hogyan fogunk reagálni.
Az üzleti élet is nagyon sok sötét zónát tartogat, hiszen karrierünk, vállalkozásunk, munkahelyi kapcsolataink is folyamatosan változnak, illetve nehezebb és könnyebb időszakok tarkítják őket. Az önismereti munka (történjen az pszichológussal, coachhal, mentorral vagy más módon) tulajdonképpen nem más, mint alámerülés a sötét zóna ismeretlen vizein, értő szemlélődés, majd kis szerencsével némi információ-gyöngy felszínre hozása, amivel bővíthető az aréna és a zárt területe.
Önazonosság a Johari-ablakon át
A hosszú távon is hatékony működés egyik alapfeltétele az önazonosság. Mint már számodra is kiderülhetett, a Johari-ablak kiválóan alkalmas annak mérésére és elemzésére, hogy mennyire vagy önazonos.
Ha az aréna terület nagy, valamint a jelentős egyezést mutat a vak területtel (és mélyen belül, a zárt zónában is elégedett vagy a tartalmával), az azt jelenti, hogy a saját magadról alkotott nyilvános kép megfelel a rólad a közösség által kialakított véleménynek, illetve elfogadható saját magad számára is.
Ha az aréna valamiért erősen eltér a zárt zónától, akkor meghasonultál, azaz nem vagy önazonos: külső és/vagy belső kényszer hatására a nyilvános cselekedeteid és kommunikációd konfliktusban áll a belső vágyaiddal és elveiddel. Ezen önismereti munkával lehet segíteni, ami kiterjeszti az aréna méretét függőleges irányban.
Ha az aréna és a vak zóna tartalma ellentmondásban van, akkor valamilyen okból a környezeted nem azt gondolja rólad, amit te magadról. Ezen elsősorban nyíltabb és nyitottabb két irányú kommunikációval tudsz segíteni, ami nem könnyű és nem is rovid folyamat. Az aréna vízszintes bővítése sokszor jár személyes konfrontációkkal.
Társas Johari: ismerjük meg egymás ablakait
A Johari-ablak az önismereten túl a csapatok, közösségek együttműködésének megerősítésére, fejlesztésére is kiváló módszer lehet. Ennek alapfeltétele, hogy a résztvevők már viszonylag jól ismerjék saját Johari-ablakukat. Ha ez adott, akkor meg tudják osztani azt a csapat többi tagjával, ezáltal pedig mindenkiben kialakulhat a kép arról, ki miben tartja magát erősebbnek vagy gyengének.
A jó vezető figyel ezekre az “adatokra”, és igyekszik úgy szervezni az együttműködéseket és érintkezéseket, hogy az erősségek és hiányosságok kiegészítsék egymást, növelve a szinergiát.
Nohari: a Johari kritikája
A Johari-ablak sokszor felvetett kritikája, hogy akár önvizsgálatot tartunk, akár mások véleményét ismerjük meg magunkkal kapcsolatban, elkerülhetetlen, hogy ezeknek negatív aspektusai is legyenek. Emiatt a Johari-ablak nem adhat teljes képet, ezért fejlődött ki mellette a Nohari-ablak, mely a negatív jellemzőket vizsgálja.
A Johari-ablak további kritikája lehet, hogy nem kizárólag az aréna rész bővítésével lehet valaki hatékonyabb, pontosabban szólva ez a megközelítés önmagában nem feltétlenül adja meg valakinek a hatékonyságát. Ezért szokták egy további dimenzióval bővítveni, létrehozva ezzel a hatékonyság-kockát.
Szintén fel szokták hozni a Johari-ablaknak, hogy adott területek között a határvonal nem feltétlenül éles. Munkahelyünkön például sokszor nem beszélünk magánéletről, azaz a zárt zónába tesszük, ám közeli barátainkkal megosztjuk az “otthoni dolgokat”, vagyis részben átkerülnek az arénába (helyesebben a kettő közötti terület szürke zónájába). Ugyanígy lehetséges, hogy a környezetünktől rejtett jelzéseket kapunk a viselkedésünkkel kapcsolatban, amik tudat alatt jelentkeznek gondolkodásunkban, így az aréna és a vak zóna határára kerülnek.
Fontos azt is tudnunk, hogy bár a közgazdaságtan arra a tételre épít, hogy az ember fő célja a hasznosság (saját hasznosságának) maximalizálása, a való életben sokszor ezzel szembemegy a viselkedése. Ez annyit jelent, hogy irracionálisan viselkedünk: bizonyos célok érdekében hajlandóak vagyunk “bemocskolni a kezünket”, azaz olyan cselekedeteket is végrehajtunk, amiről tudjuk, hogy nem tüntetnek fel minket jó színben. Kihasználjuk az előléptetés, az anyagi jutalom lehetőségét akkor is, amikor a környezetünknek ezzel ártunk, tehát a vak ablakunk tartalma negatív irányba változik.
