Van egy általános felismerés, aminek a legtöbb sikeres ember idővel a birtokába jut: az a hozzáállás, rendszer, folyamat, ami elhozott addig, ahol most vagy, nagy eséllyel nem alkalmas arra, hogy a következő szintre lépj vele. Ha Einstein klasszikusát akarjuk idézni, azt is mondhatnánk, hogy semmilyen problémát nem lehet megoldani azon a szinten, ahol létrejött. De mit jelent ez a gyakorlatban, és hogyan tedd a változást a barátoddá?
Tartalom
Amikor egy szervezetet – családot, céget, focicsapatot – vezetsz, elindulsz egy bizonyos állapotból, amiben rendelkezel bizonyos attitűdökkel és módszerekkel. De vajon meddig juthatsz az eredeti tudásoddal?
Tegyük fel, hogy megismerted a jövendőbeli párodat, randiztok, boldogok vagytok. Aztán úgy döntötök, összeköltöztök, együtt éltek. Összeházasodtok, és a szerelmi mellett anyagi közösségbe is kerültök. Gyermeket vállaltok vagy közös cég építésébe fogtok. Életetek egy pontján már nem csak a gyerkőcökről, hanem esetleg az idős szüleitekről is gondoskodnotok kell. Aztán ti is nyugdíjba vonultok. A gyerekek kirepülnek, a munkát leteszitek, a céget eladjátok.
Vagy képzeld el, hogy vállalkozni kezdesz. Először egyedül viszed a bizniszt, aztán felveszel egy vagy több embert. Kiszervezel bizonyos tevékenységeket, aztán akkorára nőttök, hogy visszaszervezed őket. A céged több szintű lesz, már nem te vagy az egyetlen vezető. A feladatod megváltozik: immár a vezetés a dolgod, nem az operatív munka. A növekedés elősegítésére tőkét vonsz be. Tulajdonosi szemléletre váltasz. A céged nemzetközi piacra lép, már multinacionális. Végül egy megfelelő ajánlatot elfogadva eladod a tulajdonrészed, és vagy új cég alapításába fogsz, vagy visszavonulsz.
Megannyi változás, egy tanulság: egyik szintet sem lehet a korábbi szint módszereivel hatékonyan megoldani, legyen szó magánéletről, munkáról vagy hobbiról.
Állandóság a változásban
Aki átesett már hasonlóan nagy íveket felölelő folyamatokon, az tudja, hogy egy új szint mindig új szemléletet is igényel. A hódítóból pár, társ, szülő lesz. A vállalkozóból vezető, majd tulajdonos. Minden állapothoz más attitűdöket és tudásokat használsz, ezeket pedig legtöbben menet közben szerezzük meg. Az elsajátításukban nagy segítséget jelenthet egy fejlesztő, mentor vagy coach (lásd a témában korábbi cikkünket), a lényeg azonban mégiscsak az, hogy tudunk-e, akarunk-e adaptálódni.
Felgyorsult a világ – közhely. Azonban mégis a saját bőrünkön érezzük a folyamatos nyomást arra, hogy egyre több új dolgot megismerve korszerűek, versenyképesek maradjunk. Nem véletlen, hogy az agyunk néha pánikszerűen reagál erre a stressze (és jön a kiégés – lásd korábbi cikk), máskor pedig ösztönösen keresi a kapaszkodókat, az állandó dolgokat.
Mindezt már a múlt század második felében észrevették, és Stephen R. Covey talán mindenkinél többet tett azért, hogy módszertant alkosson rá. A Kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása című klasszikusában a folyamatos teljesítmény alapjául a megfelelő elveket jelöli meg. Az elvek nem változnak: az őszinteség, a lojalitás, a kitartás – ha ezek mentén élünk – bármilyen új, ismeretlen helyzetben iránytűként fognak segíteni bennünket.
A változás kényszerítő ereje
Tény azonban, hogy az életnek azokon a területein, ahol verseny tapasztalható (és tegyük fel a kérdést: hol nem ez a helyzet?), a szilárd alapelvekre építve folyamatos változás szükséges. Ennek legfőbb oka a múlt-jövő paradoxonként összefoglalt jelenség: minél gyorsabban változik a környezet, annál kisebb az esélye annak, hogy a tegnap sikeres megoldásai holnap is működni fognak.
Pár évtizeddel ezelőtt egy réspiac vagy új üzleti lehetőség évekre elég munícióval szolgált egy sikeres vállalkozáshoz. Ma már ez az időablak hetekre, hónapokra rövidült. Egyrészt azért, mert a piaci trendek nagyon gyorsan váltják egymást (a Pokemon GO alkalmazásból óriási kezdeti boostja ellenére mindössze 2-3 hónapig lehetett nagy pénzt kivenni, aztán eltűnt a süllyesztőben). Másrészt azért, mert a versenytársak sokkal gyorsabban reagálnak: biztos, hogy ők is azonnal találnak egy olcsóbb beszállítót, egy új terméktípust vagy egy jobb marketingest.
Ma már nem egyszerűen a telített piacok erős konkurenciaharcáról van szó, hanem komplett piaci szegmensek felemelkedéséről és eltűnéséről. Pár évvel ezelőtt a walkmanek, majd a diskmanek hatalmas lehetőséget jelentettek: a zene bárhová jöhetett velünk, akár kazettán, akár CD-n volt. Aztán a teljes piac eltűnt, amikor megjelent az MP3: a kis MP3 zenelejátszók évekig voltak a divat főáramában, majd a komplett piacuk megszűnt, amikor az okostelefonok a teljes tudásukat magukba olvasztották, és tömegtermékké váltak.
Ugyanez igaz volt például a navigációs eszközök területére is: hiába volt a Garmin a piacvezető, hiába rendelkeztek a legjobb szakemberekkel, a legtöbb tudással. A komplett piac tűnt el alattuk, amikor az okostelefonok képessé váltak kiváltani az önálló navigációs eszközöket. Azok a cégek tehát, amik nem látnak túl a saját piacukon, a legmagasabb tudás és felkészültség ellenére sem lehetnek sikeresek a tegnap módszereivel.
Miért nem szeretnek az emberek és szervezetek váltani?
Ha ilyen sok a történeti és iparági példa, akkor miért van az, hogy olyan óriások, mint a Garmin, a Nokia, a Napster vagy a Blackberry, egyszerűen nem vették észre az idők szavát, és piacvezető helyzetből 1-2 év alatt névtelen sereghajtók lettek?
A jelenség hátterében két dolog áll, mindkettőről sokat olvashatunk Barry Schwartz klasszikusában, a Választás paradoxonában. Az egyik az, hogy az emberek hajlamosak nem dönteni, ha nem muszáj. Még a leginkább proaktív személyiségek is hajlanak rá, hogy csak akkor döntsenek valamiről, ha az már elkerülhetetlenül szükséges. Cukorért is csak akkor megy le a többség a boltba, ha már elfogyott. Egy piacvezető helyzetben lévő céget is visz az efféle tehetetlenség: amíg a dolgok jól mennek, senki sem szeretne változtatni semmin, mert annak költségei vannak.
A változás kockázata a másik oka annak, amiért a múlt-jövő paradoxon ismerete ellenére sokszor halogatjuk az új dolgok bevezetését. Az emberek (és a cégek) sokkal jobban rettegnek a veszteségektől, mint amennyire motiválják őket a lehetséges nyereségek. Bármilyen furcsa egy profitorientált környezetben, tény, hogy jellemzően kétszer jobban tart mindenki a veszteségtől, mint amennyire örülni tud ugyanakkora nyereségnek. A közgazdászok ezt úgy mondják, hogy a nyereség határhaszna sokkal gyorsabban csökken, mint ahogy a veszteségek határáldozata nő.
Ezért van az, hogy egy bevált üzleti modell, egy sikeres termék vagy kampány addig “viszi magát” előre, amíg a környezete változásra vagy megszűnésre nem kényszeríti. A zeneiparban a fizikai adathordozók és azok lejátszásának lehetősége (bakelit, kazetta, CD) diktált egy monopolizált helyzetet, amit a kiadók addig védtek, ameddig csak lehetett, miközben az internet terjedése miatt előbb a fájlmegosztó, majd a streaming szolgáltatások teljesen felborították a játékteret. Sok kiadó még ma is a jogdíjak régi rendszerének bűvkörében él, és képtelen szabadulni a gondolattól, hogy egykor milyen kiváló helyzetben voltak.
Tartsuk szem előtt: a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőben learatandó sikerre. A hosszú távú siker kulcsa inkább abban az adaptív kultúrában rejlik, ami megengedi a kísérletezést (és a kudarcot) annak érdekében, hogy a bevett módszertantól eltérő utakat is folyamatosan kipróbálhassunk.
Hogyan győzd le a múlt-jövő paradoxont? Pár tipp:
- alapelveket és alapértékeket válassz, ne módszereket: a becsületesség, a pontosság minden korban érték, de hogy ez milyen működési módban vagy szervezeti formában testesül meg, az állandóan változik
- gondolkodj az aktuális szinteden túl: éj hátra kettőt, és tedd fel a kérdést, hol fog tartani az életed vagy a szervezeted két év múlva, és töprengj el rajta, mi kell majd a sikerhez az új helyzetben
- tanuld meg elengedni a korábbi sikereidet: a győztes helyzetek szépek, de gúsba kötnek, ha mindig azokon nosztalgiázol vagy azokat próbálod meg megismételni;
- keresd a siker receptjeit több területen is: az igazán sikeres emberek újra és újra nagyot alkotnak – akár teljesen eltérő területeken is; titkuk a nyitott és széles horizont
- képezd magad folyamatosan: ha nem is mindig a konkrét, új tudás miatt, de azért feltétlenül, hogy a szemléleted rugalmas maradjon.
